Menü Bezárás

Olcsó barefoot cipők

Anatomic barefoot edzőcipő piros elasztikus cipőfűzővel
Anatomic ALL IN – AR04C  

Olcsó barefoot cipők, melyeket a nemzetközi barefoot csoportokból gyűjtöttem. Amelyikről van saját tapasztalatom, azt jelzem. Jellemzően így vagy úgy kompromisszumos megoldások – minőségi mezítlábas cipő sajnos alapvetően csak magasabb árkategóriákban kapható.

Ha bővítenéd a listát, kérlek, írj, és amint tudom, kiegészítem!

Egyébként, amennyire én látom, az aránylag magas árak mögött logikus okok állnak:

  • a meztecipőket gyártó cégek egyelőre még nem tudnak élni a tömegtermelés biztosította költségcsökkentő tényezőkkel – ezért is érdeke mindannyiunknak, hogy mihamarabb és minél szélesebb körben elterjedjenek J
  • saját kaptafákat kell tervezniük és gyártatniuk ahelyett, hogy a természetellenes, ám könnyen elérhető standard kaptafákkal dolgoznának, márpedig ez drága dolog 
  • jellemzően gondosan megválogatott, magas minőségű alapanyagokkal dolgoznak, ami nem olcsó mulatság
  • sokszor támogatnak új alapanyagok/technológiák létrehozását célzó kutatásokat, hogy egyre jobb megoldásokat tudjanak nekünk kínálni 
  • jellemzően helyben gyártatják a termékeiket, munkahelyeket hozva létre ezáltal 
  • jellemzően nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy méltányos munkakörülményeket biztosítsanak az alkalmazottaiknak 

ITTHON

Aldi mezítlábas túracipő

Időszakosan kapható, 2021 nyarán 6.000 Ft. Felpróbáltam, beszámolómat a Facebookon itt olvashatod.

Anatomic edző- és utcai cipők

Részletesebben ld. lejjebb a KÜLFÖLDÖN menüpontban!

2022-ben 10-20.000 Ft, több modell is kapható itt: https://barefootfamily.hu/termekek

❤️ Használd a Barefootbudapest7 kuponkódot, és 7% kedvezményben részesülsz – nem csak az Anatomic modellek, de bármely cipő árából! ebben a webshopban ❤️

Decathlon Forclaz Trek barefoot szandál

2021 nyarán 7.990 Ft

https://www.decathlon.hu/szandal-trek500-id_8506214.html

Unisex. Megvettem, hordom, a Xero Z-Traillel összehasonlító ismertetőmet itt olvashatod.

Skinners zoknicipő

Skinners zoknicipő
Skinners zoknicipő

2021 nyarán 18.000 Ft körül

Kapható a Sanasport és a 4camping online boltokbanKözépúton a zokni és a cipő között, túrázni zseniális (vízhatlan zoknival esős időben is), betonon nem annyira kényelmes. Extrém talajérzet, extrém lábátmozgatás, mégis nagyon véd! Nagy kedvenc. 

KÜLFÖLDÖN

Ahinsa online outlet

Ahinsa Ananda barefoot balerina
Ahinsa Ananda balerina

Ahinsa maradék méretek, kifutó modellek és másodosztályú termékek 30-60 % engedménnyel

https://walkfree.cz/factory-offer/index.php?lng=cs#sizingSelect

Aliexpress barefoot cipők

  • TipsieToes (a szokásos barefoot méretednél legalább eggyel nagyobbat érdemes választani)

Anatomic edzőcipők és utcai cipők

2022-ben 18-60 EUR között 

https://www.anatomic4all.eu

Jó minőségű, kicsit vastagabb és nehezebb talpú modellek – biciklizéshez, átszoktatáshoz, a nagyon vékony talpat nem szerető viselőknek kiváló.

Új modellek Natural márkanéven: vékonyabb talp, jobb talajérzet, a mindennapokra is jó, és végre van műbőr is, nem csak vászon! (A lányom szinte le sem veszi, úgy szereti.)

A méretezés modellenként változhat.

Nekem is van, és másoknak is a családban. Nagyon megérik az árukat.

Videóismertetők:

Anatomic Natural olcsó műbőr barefoot cipő

Anatomic Starter vízálló barefoot tornacipő

Amazon befutott olcsó kínai barefoot márkái 

  • Whitin, Saguaro

Mindkettőtől felpróbáltam egy-egy modellt, az egyik még kényelmes is lett volna, ha nincs elméretezve. Úgy tűnik, a szövet modellek jobb minőségűek, a szintetikusak keményebbek. Ki lehet fogni jót, főleg, ha nem kényes a lábad, csak ki kell venni belőlük a rendszerint nem barefoot betétet. A méretezés megbízhatatlan, a minőség nagyon változó. A nemzetközi csoportokban van, aki kifejezetten elégedett a sajátjával (pl. kerti munkára).

  • Amazon Vifuur strandcipő (water shoes)

Szintén említik a barefoot csoportokban, pl. kertészkedésre jó lehet, filléres.

Amazon Nufoot balerina

Futsole by Nufoot lycra balerina
Futsole Nufoot lycra balerina

20 USD, aligha szellőzik és kérdés, mit bír, de nagyon jópofa színekben van

Videóismertető: Futsole Nufoot lycra ballerina

2021-ben 23 USD – elég lapos, nem túl széles, elasztikus pántokkal, rengeteg színben

Baer Wave vízicipő, edzéshez is 30 EUR

https://www.baer-shoes.com/wave-1051-100-3/

Body Glove barefoot strandcipő (water shoes)

https://www.bodyglove.com/pages/search-results?q=barefoot

Van, aki fut benne.

Bohempia outlet (USA)

https://bohempiausa.com/collections/outlet

Cseh, kevésbé ismert márkák

https://www.littleshoes.cz/celorocni-damske-barefoot-boty/?order=name

Olcsóbbtól a drágább felé: Beda, Fare, Froddo (40-es méretig), Pegres. Népszerűek és nem kompromisszumosak, de a legtöbb nem való széles lábra.

Cseh márkák, elsősorban gyerekeknek, de akad néhány felnőtt modell is

https://www.barefoothedvika.sk/en

Fare Bare, Protetika, Froddo, Jonap felnőtt modellek. Népszerűek és nem kompromisszumosak, de a legtöbb nem való széles lábra.

Enix huarachi stílusú szandál

https://enixsandals.com/shop/

Különböző szélességben és talpakkal, várositól a túráig, szép színű zsinórokkal, 2022-ben 35-70 EUR

Az EGS ragasztott talpbetét széles foszlik! Nagyon nagy volumenű lábra nem elég a pántok hossza.

Etsy, Grecian Sandals bőrszandál

https://www.etsy.com/shop/GrecianSandals?ref=simple-shop-header-name&listing_id=1174976468

2022-ben 20-30.000 Ft között. A barefoot talpat kérni kell, és nem tudom, mindegyik modellre rá tudja-e tenni, de ezekre biztos (*forrás: Anya’s Reviews):

nagylábujj-hurkos elegáns szandál

széles pántos szandál

Etsy, Labooleather bőrszandál

https://www.etsy.com/shop/LabooLeather?search_query=barefoot

2021-ben 21-28.000 Ft között, többféle modell és szín, 20 USD-ért állítólag személyre szabott talpat csinál, de a talp nem kifejezetten rugalmas 

Fitkicks

https://fitkicks.com/collections/fitkicks-active-lifestyle-footwear

25 USD (2021-ben) – nem szellőzik! Egyébként dicsérik. 

Monk szandál

Monksandals.com

2021-ben 200 zlotyi = kb. 15-16.000 Ft, egy magyar barefoot csoportban dicsérte valak

Revivo – Vivobrafeoot outlet és second hand ❤️

Revivo Gobi bokacsizma
Revivo, Gobi bokacsizma

https://www.revivo.com

Alig vagy semennyire sem használt Vivobarefoot cipők felújítva, jelentős kedvezménnyel. Sokan vásárolnak náluk, még nem láttam panaszos posztot, elégedettet annál többet. A választék jóval színesebb, mint a rendes Vivobarefoot boltokban, sok a már nem forgalmazott régebbi modell.

Shapen kishibás elegáns cipők

Shapen Lily barefoot szandál
Shapen Lily

https://www.shapenbarefoot.com/en/c/SecondChance

A szigorú minőségellenőrzésen fennakadt, esztétikailag nem zavaró hibával gyártott cipők, kevés méretben, kb. 40% engedménnyel

Ursanina nemez balerina cipő női, méretre készül

Ursanina.si/ballerinas Barefoot Friendly

GYERMEKCIPŐ

Aliexpress

Anatomic edzőcipők

2022-ben 7.500 Ft

https://barefootfamily.hu/termekek – bővebben ld. feljebb (a kuponkódot mindenképp olvasd el!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük