A „mezítlábas cipő”, vagy röviden „meztecipő” a nagyon pontos angol „barefoot shoes” kifejezés tükörfordítása. De vajon ez most akkor mezítlábas, vagy cipő? Olvass tovább, ígérem, feloldom az ellentmondást!
A meztecipő célja az, hogy úgy adja meg a lábnak a szükséges védelmet az esetleges sérülések és az időjárás ellen, valamint biztosítsa a társadalmi normáknak/divatnak megfelelő megjelenésünket, hogy közben a lehető legkevésbé vegyen el abból, amire a lábunknak a természetes működéshez szüksége van, tehát a lehető legjobban imitálja a mezítlábas állapotot.
A meztecipő ismérvei:
A talpa
– Lapos, azaz sarokemelés-mentes és ideális esetben orr-rész emelés mentes (pont, mint az emberi láb) . Angolul: zero drop
– Nem támasztja alá a lábboltozatot, mivel ezzel épp azokat az izmokat gyengítené tovább, amelyek elgyengülése az alátámasztás gondolatát előhívta. A boltozatnak minden lépésnél fel-le kell járnia, feszülnie és engednie, amiben az alátámasztás akadályozná.
– Vékony, így jó talajérzetet biztosít, hogy a talpunkon található több, mint 7.000 idegvégződés elláthassa a feladatát. Talajérzet angolul: ground feel
– Rugalmas, hogy ne akadályozza a láb természetes gördülését lépés közben. Nem véletlen, hogy az anatómiai felépítésünk alapja nem egy vastag és rugalmatlan réteg! Rugalmas angolul: flexible
A felsőrésze
– Széles, hogy kényelmesen szétterülhessenek benne a lábujjaink (ez a stabilitásunk egyik legfontosabb alapja). A legjobb cipőkbe lábujjszéttartóval* is beleférünk. Széles angolul: wide
– Könnyű (pontosabban egészen hihetetlenül pillekönnyű 🙂
(Groundies Berlin Martens utánzat meztebakancs: 640 g/pár, Ahinsa Trek vízálló mezítlábas bokacipő 460 g/pár, Veronella hagyományos bokacipő 1.050 g/pár – ld. 4. kép fent)
– Puha, tehát nem nyom, nem szorít sehol, a legjobbakat nem kell betörni sem, az első pillanattól fogva tökéletesen kényelmesek
Angolul a könnyű megjegyezhetőséget szolgálja a WTF (néha WTFF) betűszó, ami azért poén, mert a WTF eredeti kibontása What the f… (csúnya szó) = Mi a fene? 🙂
Meztecipőre vonatkoztatva:
W = wide (széles)
T = thin (vékony)
F = flat (lapos)
F = flexible (rugalmas)
Ez mind szép – mondhatod –, de akkor miért nem ilyenek a cipőink?
Attól tartok, a válasz nem túl hízelgő az emberi civilizációra nézve 🙂
- A magasított sarok eredendően státuszszimbólum volt, és ahogy a pozíció és a hatalom érzete egyre szélesebb tömegek szívébe szivárgott át, együtt szivárgott vele a megemelt cipősarok. A modern tudomány ezt örökölte az őseinktől, ebbe a paradigmába nőtt bele, és eleddig egyszerűen elmulasztotta feltenni a kérdést, hogy „miért”: miért térnénk el az evolúció során évmilliók alatt kifejlesztett optimumtól, illetve mit veszítünk azzal, ha eltérünk tőle.
- A tűsarok valóban esztétikailag előnyös vizuális megjelenést kölcsönöz elsősorban a vékony női lábnak, és mivel statikai okokból erősíti a ringást a járásnál, még erősebb szexuális vonzása van. Az, hogy mibe kerül ez a női testnek – egyáltalán nem csupán múló esti lábfáradtságba -, erre keletebbre egyelőre még mindig nem szempont (ezzel szemben meg lehet figyelni, hogy a mostanában vezető pozíciókba megválasztott fiatal skandináv nők a hivatalos megjelenésükhöz is jellemzően kényelmes, a lábukat nem kalodába szorító, stabilitást adó cipőket társítanak).
- Mi, fejlett európaiak elborzadva szoktuk emlegetni az ősi kínai nyomorító eljárást, mellyel a fiatal lányok lábát igyekeztek minél kisebbre = kívánatosabbra kényszeríteni:
jobb: The Drifter Leather
Ehhez képest mi ma a XXI. században azt találjuk szépnek, ha a láb keskenyre van szorítva, és a lábujjak egymásra csúsznak (bár ez rejtve marad). A torzító hatás miatt idővel sokaknál bütyök alakul ki, a lábujjizmok elsorvadnak, a nagylábujj alig vesz részt a láb megtámasztásában állásnál és járásnál, holott kulcsszerepe kellene, hogy legyen stb. Férfiaknál ez kisebb mértékben érvényesül, mert tőlük kevésbé várjuk el, hogy ártsanak a testüknek a társadalmi elfogadhatóság érdekében.
Nem egyedi eset, hogy a tudományos gondolkodásba hosszú évtizedekre vagy akár századokra beragad egy teljesen tudománytalan – és a páciensek szempontjából káros – gyakorlat. Ugyanilyen például a háton fekve szülés, mely csak mostanában kezd veszíteni a dominanciájából, pedig sem a szülő nőt, sem a születendő kisbabát nem segíti (sőt, inkább akadályozza, mert elvész a gravitáció ereje, és mert ebben a pózban a legnehezebb kifejteni a szükséges izommunkát), de az orvosnak kényelmes. Ma már egyre ismertebb tény, hogy a természetes szülés tökéletesen működik a szülő nőnek kényelmesebb, a szülést segítő pózokban még akkor is, ha a kisegítő személyzet (igen, ezt az orvosra értem) kénytelen a saját kényelme árán igazodni ehhez. A szokás eredetét XIV. Lajoshoz kapcsolja a közvélekedés: állítólag látni akarta gyermekei megszületését, ezért szeretőit szüléskor háton fekvő pózba parancsolta. Nota bene, a mai orvosok viselkedése sajna sokszor hajaz a hajdanvolt királyokéira…
Mezítláb és/vagy cipőben
Ismert ajánlás, hogy a mezítláb járás jót tesz a lábnak. Na de mivel szemben tesz jót? Hát a cipővel szemben. És vajon miért? Mert kiveszi az egyenletből azokat a túlóvó és egyben korlátozó tényezőket, melyek cipőviselésnél akadályozzák az emberi testet a tökéletes működésben.
Nagyon sokan vannak, akiknek a lábproblémái alig vagy egyáltalán nem jelentkeznek, amíg mezítláb vannak. A fájdalom a cipőbe bújásnál jelentkezik. Igen ám, de az utcára, a munkahelyünkre, a boltba stb. mégsem mehetünk mezítláb!
Hát, egyrészt de :). Ez ugyan még elenyésző kisebbség, de azért egyre többen vállalják, hogy úgy élnek, ahogy az a testük számára optimális, és mezítláb járnak az utcán, a munkahelyükön, a boltban stb. De mivel a lábunk jellemzően nem szokott hozzá az ilyen igénybevételhez, és mivel a civilizált környezet nem ugyanolyan, mint a természeti, ezért sokak számára ez nem opció. Erre kínál megoldást a meztecipő.